Traverse City egy kis vidéki város a Michigan-tó északi
részén, egy öblökkel tagolt partszakaszon. Hétvégén sörfesztivált tartottak,
részben ezért választottuk ezt az időpontot. A másik ok, hogy végig az úton
gyönyörködhettünk az őszi erdők szépségében.
 |
| Úton |
Sajnos szombaton borult, esős idő
volt, ezért nem is készült sok fotó. A városka nagyon hangulatos, a sétálóutca dugig van ajándékboltokkal és
éttermekkel, cukrászdákkal. Délután elmentünk egy régi világítótoronyhoz, a
város melletti félszigetre. Ismét megtapasztalhattuk, hogy más fogalmaink
vannak a történelemről, mint az ittenieknek. A programajánló szerint ez egy régi
világítótorony, mondhatni műemlék, és az épületben egy kiállítás mutatja be a
korábban itt élő és dolgozó őrök életét. Nos, a világítótorony egy kis házikó,
egy emelettel és egy kis toronnyal. A kiállítás nagyjából három tárló és egy
pici berendezett szoba. A „történelmi” épület durván százhúsz éves. A kilátás a
tóra tényleg szép, sajnos az eső miatt most ezt nem élvezhettük sokáig. A
környékbeli erdőben is minden bizonnyal jót lehet sétálni. A látnivaló ebben ki
is merül.
 |
| A világítótorony épülete |
 |
| A torony őrének egykori szobája |
 |
| Kilátás a toronyból |
 |
| Az őszi erdő a világítótorony közelében |
Érdekes élőben is megtapasztalni, hogy milyen fiatal ez az
ország. Valahogy még mindig meglepődöm azon, hogy a „történelmi belváros” száz
éves és az „antik bútorok” az ötvenes évekből származnak. Tudom persze, hogy
ennek az az oka, hogy én egy másik koordináta-rendszerből jövök és még mindig
abban gondolkodom. Tanulság: a berögződött elvárások itt csalódáshoz vezetnek. Másik
szemüvegen keresztül kell figyelni a dolgokat, és akkor mindennek megtaláljuk a
helyét.
Este beültünk egy sörözőbe, ahol isteni helyi főzésű csapolt
sört és hamburgert vacsoráztunk, aztán pedig beültünk egy régi moziba – mintha az
ötvenes évekbe repültünk volna vissza. (A 12 év rabszolgaság című filmet néztük
meg – nem rossz, de azt javaslom, moziba ne menjetek miatta.)
 |
| A mozi - mint a filmekben :-) |
 |
| Gyönyörű volt a terem! |
Vasárnapra már szebb lett az idő, így a betervezett
kirándulásunk a Sleeping Bear Dunes nemzeti park meglátogatása volt. Ezért
igazán érdemes volt ennyit autózni! A táj csodálatos, a nemzeti park
látogatóközpontjában igényesen összeállított és informatív kis bemutató szól a
környék nevezetességeiről, egy kedves idős bácsi útba igazított minket, és így
egy rövid sétát tettünk az erdőn át ki a tópartra.
 |
| Lélegzetelállító |
 |
| Hát nem gyönyörű? |
 |
| Rájöttem, hogy a padok mellett az utak a kedvenc fotótémám! :-) |
Annyira csodálatos volt a táj még így ősszel is, és annyi természeti szépség van még a környéken, hogy megfogadtuk, tavasszal visszajövünk.
A séta után beültünk a kis falu kb. egyetlen éttermébe, ahol
az eddigi legkedvesebb kiszolgálásban volt részünk, és degeszre ettük magunkat.
Na persze nem annyira, hogy egy kis édesség ne fért volna
még belénk: megálltunk egy csokiboltnál. Hozzá kell tegyem, hogy a bolt a teljesen kihalt főút mellett árválkodik. Bent viszont több bonbon van, mint a Százéves Cukrászdában, és rengeteg féle csoki. A bőség zavarában végül néhány bonbont vettünk, meg egy bögre forró csokit, ami finomabb volt, mint bármi, amit eddig kóstoltam. Kár, hogy négy órányi autóútra van tőlünk...
 |
| Forró csoki most! - ki tudna ellenállni? |
 |
| Csokirajongóknak igazi Kánaán |
A hazaút ugyan hosszú volt, de mindenképpen megérte elmenni.
Annál is inkább, mert hétfőn este leesett az első hó. Annyi esett éjjel és
reggel, hogy az iskolában hószünetet rendeltek el.
Ez a hó valószínűleg hétvégére elolvad, de még jónéhány
hózápor fogja követni. Az ismerőseink csak ennyit mondtak: Üdvözlünk titeket
Michiganben! J
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése