A kórházban

Tegnap első kézből szereztünk tapasztalatokat az amerikai egészségügyi ellátásról. Nem kell megijedni, nincs nagy baj, csak egy gyógyszert kellett szereznünk... de kezdem az elején.

Biztosan sokan tudjátok, hogy az USA egészségbiztosítási rendszere eltér a magyarországitól. Rengeteg biztosítótársaság működik, amelyek szerződésben állnak egyes orvosokkal, kórházakkal. Mindenki megválaszthatja, hogy melyik biztosítónál, milyen körű biztosítást köt, annak megfelelően fizet rendszeres díjat. Így jogosult lesz ellátásra a biztosítóval szerződött egészségügyi szolgáltatónál. A díj összege attól is függ, hogy vállal-e önrészt (co-payment), és milyen összegben. Egy kedvezőtlen feltételekkel bíró biztosítás esetén egy komolyabb kórházi kezelés súlyos összegbe kerülhet a betegnek. 

Szerencsére a Fulbright Alapítvány jóvoltából Gyurinak teljes körű egészségbiztosítást nyújtanak, ez része az ösztöndíjnak. Számomra magunknak kellett gondoskodnunk a biztosításról, ezt még Magyarországon elintéztük. Kaptunk egy-egy kártyát, amin szerepel a biztosító neve, és több helyen is felhívták a figyelmet, hogy amikor orvoshoz fordulunk, legelső dolgunk legyen tisztázni, hogy szerződésben áll-e a mi biztosítónkkal, mert ha nem, akkor a fizetésnél felszámolják a kezelés teljes költségét.

Tegnap reggel Gyuri úgy ébredt, hogy fáj a füle. Sajnos ez nem az első eset, korábban is sokat kínlódott a fülgyulladások miatt. Sajnos a rengeteg gyógyszer között, amit kihoztunk, éppen fülcsepp nem volt. Gyuri megpróbált a gyógyszertárban valami orvosságot szerezni, de azt mondták, hogy antibiotikumot csak receptre adnak, kövirózsa nem volt a közelben - szóval keresnünk kell egy orvost. 

A biztosítótársaság honlapján kerestünk a közelben egy rendelőt, illetve láttuk, a városi kórház is fogad minket. Egy fülgyulladás miatt nem akartunk rögtön a sürgősségire menni, de a rendelőt sajnos a megadott címen nem találtuk, ezért mégis a kórháznál kötöttünk ki. Az információnál egy kedves hölgy útbaigazított bennünket, rossz bejáraton mentünk be, a sürgősségi az épület másik végében található.

A kórház egyébként így néz ki:

nem, nem vittem a fényképezőgépet....

... a képeket most találtam a neten.

Miután megtaláltuk a megfelelő helyet, a fenti képen is látható ügyfeles pultnál ülő hölgy fogadott minket. Elmondtuk, miért vagyunk itt, elkérte Gyuri adatait, bevitte a gépbe, és adott egy karszalagot (kb. mint a strandon). Alá kellett írni egy több oldalas papírt arról, hogy elfogadja a kórházi kezelést. A beszélgetés közben kiderült, hogy a hölgy unokája Gyuri osztályába jár, úgyhogy kicsit oldódott a feszültség bennünk. Aztán egy nővér bevezetett minket egy vizsgálóba, és felvette az egészségügyi adatokat: rendszeresen szedett gyógyszerek, védőoltások, gyógyszerallergia, vérnyomásmérés, lázmérés, néhány érdekes kérdés (fogyaszt-e utcai drogokat...), és a mostani panaszok. Ezután átvezetett egy egyágyas kórterembe azzal, hogy mindjárt jön valaki, és megvizsgálja. Jött is egy fiatalember, akinek Gyuri ismét elmondta, hogy mi a panasza, mióta áll fenn, volt-e előzménye, stb. A férfi a vizsgálat után közölte, hogy fülfertőzése van, fülcseppet fog felírni, és elmondott néhány további utasítást. Miután elment, bejött egy újabb hölgy, aki ismét kikérdezte a személyi adatokat, aláíratott egy papírt, majd elvitte az igazolványt és a biztosítási kártyát. Ezután egy következő nő jött be, aki hozta a receptet, és egy több oldalas tájékoztatót a fülgyulladás kialakulásáról, a kezelésről és arról, mire kell odafigyelni. Ő is aláíratott egy papírt (szerintem kb. arról, hogy átvettük a receptet, de ezt nem láttam). Már csak meg kellett várni, hogy az előző hölgy visszahozza az igazolványokat, és kész is voltunk - majdnem. Kifelé jövet a kijáratnál még be kellett menni egy irodába, kijelentkezni. Itt egy hölgy levette a karszalagot, ismét leellenőrizte az adatokat, és - gondoltuk, itt kell majd fizetni. Amikor közölte, hogy rendben vagyunk, rákérdeztünk, hogy fizetni nem kell? - Nem, mondta, nincsen önrész. Így aztán eljöttünk. Az egész kb. 20 perc volt, mindenki nagyon udvarias volt velünk, és a hat ember közül csak három kérdezte meg, hogy honnan jöttünk :-) Ami feltűnt - már azon kívül, hogy hat embernek adtunk munkát -, az volt, hogy a folyosók szinte üresek, talán két beteget láttunk, az épületben kellemes, halk zene szól, és nyugalmat áraszt az egész környezet. Ehhez képest mondjuk a békési sztk kedden reggel...., hát, bolondokháza. Hozzá kell tennem, hogy délután 5 körül voltunk, valószínű, hogy délelőtt nagyobb a nyüzsgés itt is. 

Ezután kerestünk egy gyógyszertárat, és kiváltottuk a receptet. Kicsit várni kellett, mert akkor készítették el az oldatot, és meglepődtünk azon, hogy itt sem kellett fizetnünk. Köszi Fulbright! 

Remélem, hogy a hátralévő tíz hónapban többször nem kell a kórházba mennünk, de ha véletlenül mégis, legalább tudni fogjuk, mire számítsunk.