Egy falusi kocsma

Szerdán délutánra nem volt programunk, gondoltuk, elmegyünk valahová vacsorázni. Christie ajánlott két-három helyet, ami gyalog is megközelíthető, így tettünk egy sétát. Megnéztünk Stevensville „központját”. Gyuri nagyon találóan úgy jellemezte, hogy olyan, mint Murony, csak nagyobb területen fekszik.


Az alábbi képen a „községháza” látható.

A községháza

Itt csak az jár gyalog, aki kutyát sétáltat, esetleg kocog. Így az, hogy mi ketten sétálgattunk az utcán, annyira furcsa volt, hogy egy jól szituált középkorú úr, aki éppen akkor szállt ki a kocsijából, meg is kérdezte, hogy minden rendben, keresünk-e valamit, vagy tud-e segíteni.

Elkapott minket egy zápor, úgyhogy gyorsan beszaladtunk az egyik étterembe. Mint utólag kiderült, rossz ajtón mentünk be, és egy tipikus amerikai kiskocsmában találtuk magunkat. A hely úgy nézett ki, mint ami bármelyik békési utcasarkon lehetne. A nagy különbség az, hogy itt meleg ételt is adnak. Mondtuk is a pultosnak, hogy mi tulajdonképpen vacsorázni szeretnénk – természetesen, foglaljunk helyet, milyen italt hozhat. Azt már megjegyeztem, hogy milyen sört szeretek, de a szövegértéssel még vannak problémáim: néha nem értem, amit kérdeznek. Most is feltett egy kérdést a pultos, ami végül is bármi lehetett: hogy pohárral vagy korsóval, üveges vagy csapolt, stb. Ilyenkor általában a második lehetőséget szoktam választani, eddig még rossz nem sült ki belőle J

A kocsmában

Meghallgattuk, mi a napi ajánlat, és maradtunk is annál: sült csirke, zöldbab, krumplipüré és fokhagymás piritós. Gyuri kért csirkelevest is. Azt kell mondjam, eddig ez a vacsora hasonlított legjobban az otthoni ízekhez. A csirkeleves is olyan volt, mintha én főztem volna J Úgy látszik, ha hazaira vágyunk, csak egy kocsmát kell keresnünk J

Csirkeleves

Sült csirke, krumplipüré, zöldbab és piritós

Finom volt!

Péntek este Christie és a barátja, Lloyd elvittek minket moziba, és előtte egy mexikói étterembe vacsorázni. Azt mondják, ez az egyik legjobb mexikói hely a környéken. Hát, nekem nem volt összehasonlítási alapom, de tényleg finomat ettünk.

Amikor ebédelni vagy vacsorázni megyünk, az étlap mindig nagy gondot okoz. Általában az étlap nem hasonlít ahhoz, amit Magyarországon megszoktunk, inkább olyan, mint egy reklámújság: színes, tele képekkel, és ajánló feliratokkal. Arra még sehol nem volt időm, hogy végigolvassam. A helyiek persze nagyjából tudják, hogy mit akarnak enni, de nekem még végig kellene olvasnom minden ételleírást, hogy el tudjam dönteni, vajon szeretem-e vagy sem. És még ez sem biztos, hogy elég. A mexikói étteremben rendelt ételnél például az szerepelt, hogy csirkehús pirított hagymával, mégis egész másként nézett ki, mint amire számítottam. A fűszerezésről nem is beszélve! Sosem tudhatom, hogy az egyébként nagyon gusztusos étel milyen ízű lesz… még néhány dolog, amihez hozzá kell szokni.