Július 28. vasárnap. Délután a rekkenő nyári hőségben búcsúzkodás a
pályaudvaron… hamarosan indul a Nagy Kaland! Persze nem volt könnyű a
búcsú, mindenki meghatódott. Igazából csodálkozom, hogy egész sokáig
bírtuk sírás nélkül… A vonatút nekem nagyon nehéz volt, azt hiszem, akkor fogtam
fel igazán, hogy elmegyünk.
Vasárnap este még elköszönés a barátoktól, Szonjának és
Tibinek előre is gratulálunk a házasságkötésükhöz, és köszönjük Vikinek és
Balázsnak a vendéglátást, és a hajnali fuvart a reptérre.
A repülőre még otthonról online becsekkoltunk, ezért is
lepődtünk meg, amikor vasárnap este telefonon hívott a KLM munkatársa. Mivel
túlfoglalták a gépet, felajánlotta, hogy plusz egy átszállással, New Yorkon
keresztül utazzunk, némi euró fejében. Mi viszont ragaszkodtunk az eredeti tervhez,
annál is inkább, mert Annamari a Fulbright Bizottságtól szintén velünk tartott.
A reptéren lefóliáztattuk a bőröndöket, bár ez utólag
feleslegesnek bizonyult. A biztonsági kapu gyanúsnak találta a cipőmet, ezért
még meg is motoztak. J
Némi várakozás után beszállhattunk a gépbe. Sajnos két tíz év körüli kisfiú ült
előttünk, akik végig hangoskodtak az úton… Nemhogy inkább úgy féltek volna,
mint én!J
A felszállás megint nagyon fura élmény volt. Nekem olyan
érzés, mint amikor felfelé emelkedünk a hullámvasúton – folyton várom, hogy
mikor érjük el a legmagasabb pontot, és kezdünk el villámgyorsan lefelé
száguldani. Szerencsére ilyen nem történt.
Nagyon szép időnk volt, készítettünk is pár képet
odaföntről.
még Magyarországon... |
Amszterdamig elég gyorsan eltelt az idő, kaptunk reggelit, kávét,
kicsit szunyókáltunk. Hollandia csodás fentről nézve, mindenütt szépen gondozottak
a szántóföldek és csatornák húzódnak a parcellák között. Néhány település
olyan, mint Velence – utcák helyett csatornák vannak a házak között.
Hollandia fölött |
Amszterdamban elég sokat kellett várnunk. Korábban azt a
tanácsot kaptuk, hogy a biztonsági ellenőrzés miatt legalább két óránk legyen
az átszállásra. Hát nekünk volt négy, de abból majdnem hármat üldögéléssel
töltöttünk. Nagyon megnyugtató volt, hogy Annamari ott volt velünk. Az idő is
gyorsabban telt a beszélgetéssel, és neki már volt tapasztalata a nemzetközi
repülőtereken.
A biztonsági ellenőrzésen ismét gyorsan túlestünk, egyedül
tőlem kérdezték meg, hogy mennyi ideig maradok az USA-ban. A repülőgépre a
felszállás meghatározott sorrendben történik, addig pedig összezsúfolva
várakoztunk kb. száz emberrel. A gépen jó helyünk volt, kétszemélyes hely az
ablak mellett, bár éppen a szárny fölött. Ekkor már nem készítettünk annyi
fotót, elég gyorsan felemelkedtünk 12.000 méter magasságba, innen már csak a
felhők látszanak. A KLM-ről csak jókat tudunk mondani, nagyon kedvesek voltak
az utaskísérők, kaptunk nasit, ebédet, kávét, jégkrémet, délután uzsonnát is.
Persze megkérik az árát a jegynek... Szilvinek igaza volt, tényleg nagyon hideg
van a repülőn! Ezen a járaton már adtak plédet és kispárnát is, és bár jól fel
voltam öltözve, azért a pléd nem jött rosszul. Menet közben az ülésbe épített
monitoron figyeltük, hogy éppen merre járunk, filmet néztünk, de lehet rádiót
és zenét is hallgatni.
A tervem az volt, hogy az első blogbejegyzést a repülőn írom
meg, de olyan fáradt voltam, hogy elő sem vettem a laptopot. Az út egyértelműen
hosszú… A menetidő 7 óra 35 perc volt, és ennyi idő alatt azért megunja az
ember. Miután elértük az utazási magasságot, gyakorlatilag olyan érzés, mintha
vonaton ülnél, csak nem döcög annyira. Nagyon szép időnk volt végig, csak
egyszer kerültünk egy kisebb légörvénybe. A legfurább dolog a repülőn a mosdó.
Aki látta már, tudja, miről beszélek, a többiek meg majd megtudják J
Az egész út legrosszabb része leszállás előtt jött el.
Nagyon hirtelen és szakaszosan süllyedtünk tízezer méter magasból, és ez elég
megrázó volt. Valaki rosszul is lett a gépen, nekem is liftezett a gyomrom, és
iszonyúan szédültem. Ráadásul amikor már megközelítettük a repteret, valami
miatt a pilóta ismét emelkedni kezdett, és aztán újra süllyedni… Végül teljesen
simán tette le a gépet, de ez a kis manőver nem esett jól.
12 000 méteren |
A Dulles International Airport-ra érkeztünk, Washingtonba. A
leszállás után busszal szállították az utasokat a reptér épületéhez, ahol több
dolgon is át kell esni. Először is be kell állni egy hosszú sorba, ami a
bevándorlási hivatal tisztjeihez vezet. Nagyjából véletlenszerű, hogy kihez
kerül az ember, ahol gyorsabban halad a sor, oda irányítanak. Mi egy kedves, középkorú férfihez kerültünk, aki elkérte az útleveleket, leellenőrizte az
ujjlenyomatokat és a retinaszkennert. Annyit kérdezett csak, hogy Gyuri
tanítani fog-e, és a válasz hallatán bepötyögött valamit a számítógépbe. Ezután
lepecsételte az útleveleket, és jó utat kívánt J
Szóval a neheze ezzel megvolt. Ezután felvettünk a bőröndöket (könnyű volt
felismerni a neonzöld fóliáról), és elindultunk kifelé a reptérről. Útközben
még egyszer állítottak meg, a vámtisztek, aki megkérdezték, van-e valami
elvámolnivalónk, élelmiszer van-e a csomagunkban. Mondtuk, hogy nincs, elvégre
a pálinka nem élelmiszer, hanem orvosság J
Ezután nagyon gyorsan sikerült taxit fognunk. Egy olasz
maffiózónak kinéző pasast egy hatalmas fekete SUV-val… Volt egy pillanat,
amikor nem tűnt jó ötletnek, de végig nagyon kedves volt, és még számlát is
kaptunk. Az út a szállodáig kb. fél óra, és 75$-t fizettünk érte. Ő volt az
első, aki megjegyezte, hogy százdolláros bankjeggyel itt senki nem fizet,
látszik, hogy külföldiek vagyunk… nekünk meg kizárólag százasaink voltak J
A szálloda, amit a Fulbright foglalt nekünk, nagyon szép,
két sarokra van a Fehér Háztól, Washington szívében. A szobák elfoglalása után regisztráltunk
a Fulbright munkatársainál, megkaptuk az ösztöndíj első részét, és egy ajándék
táskát is, mindenféle iratokkal. Persze lejelentkeztünk az otthoniaknál, akik
már alig várták a híreket.
Vacsoránál találkoztunk Alaina-val, Gyuri cserepartnerével,
Orsival, aki a másik magyar cseretanár, és az ő partnerével, Brittany-vel. Már
akkor rengeteget beszélgettünk, de persze nagyon fáradtak voltunk mindannyian.
Vacsora után még tettünk egy könnyű sétát a környéken, megnéztük a Fehér Házat,
készítettünk pár fotót. (Megoszlottak a vélemények arról, hogy melyik az első és a hátsó udvara az épületnek.) Szilvi tanácsát megfogadva, majdnem 24 órát ébren
töltöttünk, és alig vártuk, hogy aludhassunk J
A Fehér Ház előlről (vagy hátulról) |
A Fehér Ház hátulról (vagy előlről) |
Köszi a beszámolót! Naggyon izgalmas - még olvasni is... és külön köszi a repülőgépből készített képeket... Vártam... Úgy tűnik, eddig nem volt időtök unatkozni... Legyen sok szép és tartalmas élményetek! Hajrá! :-) dusakata
VálaszTörlésNagyon szép helyeken jártatok, és biztos még fogtok is. Jó, kellemes a lakásotok is. Sok sikert nekte.
VálaszTörlésKlaudia
izgi az egész Évi! Nagyon jó ötlet volt ez a blog.
VálaszTörlésTimi