Szombat

Miután pénteken hullafáradtan ágyba dőltünk, rendesen kialudtuk magunkat. Szombaton reggel a panzióban reggeliztünk. Néhány szó a reggeliről. Washingtonban, a Capital Hilton Hotelben a büféreggeli a következőkből állt: valamilyen gyümölcs (banán, alma, vagy felkockázott ananász, dinnye), zabkása, hozzá lekvárok, magvak, aszalt gyümölcs, croissant, vaj, rántotta, kávé és tea. Minden nap volt még valami extra: másfajta péksütemény, vagy gyümölcslé, csokis keksz, ilyesmi. Itt, a panzióban (Baymont Inn, Stevensville) instant zabkását adnak (vagyis száraz zabkása, amit forró vízzel fel kell önteni, és egy perc után kész is), van kenyér, bagel, vaj, sajtkrém, főtt tojás, joghurt, lekvárok, gyümölcslé és kávé. A bagel egy kerek, középen lyukas péksütemény, kb. olyan, mint egy zsemle, de sűrűbb a tésztája és édesebb. Van kitéve egy gofrisütő is, és az előre bekevert masszából mindenki megsütheti a saját gofriját, amihez van juharszirup is. Még nem kóstoltam, de azt hiszem, holnap ki fogom próbálni. Ami nincs, és kicsit hiányzik, valamilyen felvágott, vagy virsli (vagy kolbász). A szobánkban is van kávéfőző, és az előre bekészített kávépárnák felhasználásával szoktam reggelente kávét főzni.

Szombaton reggeli után Alaina felvett minket a panziónál, és elvitt a bankba, ahol egész könnyen sikerült bankszámlát nyitnunk, így az ösztöndíj egy része automatikusan onnan lesz elérhető, és bankkártyát is fogunk kapni. 

Ezután elmentünk megnézni az apartmant. Amit kinézett számunkra, egy nagy apartmanház, ahol korábban azt ígérték, biztosan lesz szabad lakásuk augusztus elején. Hát, nem így lett. A hölgy közölte, hogy jelenleg nincs üres lakás, leghamarabb szeptember közepén lesz. Ezt a hat hetet viszont nem tölthetjük szállodában, valami azonnali megoldást mindenképpen szerettünk volna. Szegény Alaina teljesen kétségbe esett, mert ő biztosra vette, hogy itt lesz helyünk. Körbejártunk a városban, egy hasonló apartmanházban is érdeklődtünk, ahol a hölgy nagyon segítőkész volt. A gyereke abba a középiskolába jár, ahol Gyuri tanítani fog, ezért nagyon igyekezett megoldást találni. Itt lett volna üres lakás, viszont a szabályzatuk szerint csak olyan személynek adhatják ki, aki legalább 6 hónapot az USA-ban tartózkodott. Az egyetlen megoldás az lett volna, hogy Alaina nevében vesszük ki a lakást, mi pedig csak mint "vendégek" tartózkodunk ott, de ezt egyáltalán nem akartuk. Alaina-nak sem tetszett az ötlet, de annyira félt, hogy nem lesz hol lakjunk, hogy még ebbe is belement volna, úgyhogy ezt megtartottuk utolsó lehetőségnek.

Némi keresgélés és telefonálgatás után találtunk két helyet is. Az egyik szintén egy apartmanház, ahol egyszobás és kétszobás lakás is volt üresen. (Az amerikai konyha ezen felül értendő, tehát az egyszobás lakásban van egy konyha-ebédlő-nappali, és egy szoba.) A tulaj nem volt a városban, ezért a karbantartó mutatta meg a lakásokat. A hely Stevensville-ben, a főút mellett található, gyönyörű kilátással a Michigan-tóra, de elég messze mindentől. Mindkét lakás nagyon barátságos volt, de kb. a hatvanas években voltak felújítva, ez látszott a konyhaszekrényen. A kisebbikben gondolkodtunk, ennek az ára 575$, amiben benne van a fűtés és a víz, szennyvíz, de az áramot, kábeltévét, internetet külön kell fizetni. Mosógép nincs a lakásokban, hanem csak az épület alagsorában. 

Kora délután átmentünk Saint Joseph-be, ami egy közepes város, gyakorlatilag egybeépült Stevensville-lel, és megnéztünk még egy lakást. Ez egy emeletes családi házban volt, amit három különálló lakásra osztottak fel. A lakás kétszobás, még benne voltak az előző bérlő cuccai. Előnye, hogy Saint Joseph belvárosában fekszik, gyalogosan is sok minden elérhető, és van mosógép és szárító. Hátránya, hogy nincs saját kocsibeálló, éjszakára nem lehet az utcán hagyni az autót, hanem minden este el kell vinni egy közeli parkolóba, és reggel értemenni. És nem is feltétlenül akarunk kétszobás lakást. Ennek az ára 645$ volt, ami tartalmaz minden rezsiköltséget is. 

Alaina mondta, hogy ennyi pénzért ezen a környéken nagyon megéri kivenni, de nekünk valahogy nem tetszett a lakás. Ebéd közben még gondolkodtunk egy sort, és arra jutottunk, hogy megnézünk egy harmadik opciót vasárnap, és meglátjuk. Ebédre elmentünk egy kis étterembe, amit Alaina ajánlott. Itt a legtöbb hely, ahol enni lehet, egyáltalán nem olyan, mint az otthoni éttermek, inkább egy pizzériához tudnám hasonlítani. Persze mindenütt más a választék, és a pincér ugyanúgy kijön az asztalhoz, de az étlapon saláták, szendvicsek, hamburgerek szerepelnek. Gyuri szeretett volna levest enni, és kapott is, de a chili soup inkább egy ragu volt, mint leves a mi fogalmaink szerint. 

Délután elmentünk megnézni az autót. Az autót Alaina édesapja találta nekünk. Egy régi jó barátja autószerelő és van egy kis autókereskedése, oda vitték be ezt a kocsit. Az autó egy 2001-es Buick, négyajtós szedán, ránézésre elég szép állapotban. Keveset futott, 82.000 mérföld van benne. Gyuri ment vele egy rövid kört, de az automata váltóhoz hozzá kell szokni... 4000$-ért jó vásárnak mondták, és azt hiszem, a jelenlegi körülmények között egyszerűen csak meg kell bíznunk az emberekben. Megkaptuk az autószerelő műhely elérhetőségét, ha bármi gond adódna, és Alaina szülei is felajánlották a segítségüket a kocsival kapcsolatban. Az autón jelenleg nincs rendszám, ezt a Secretery of State-nél lehet igényelni (kb. mint otthon az okmányirodában). Mivel a biztosítás személyre szól, és nekünk még nincs, ezért Alaina lakótársa, Christie hozta haza autót, jelenleg pedig Alaina garázsában parkol. 

Az autó

Még egy kép az autóról

Hazafelé még bementünk egy nagy szupermarketbe, a Meijer's-be, ami olyan, mint otthon a Tesco, kapható ruházattól kezdve élelmiszeren át tisztítószerig majdnem minden. Most csak gyümölcsöt és ásványvizet vettünk, de egyszer egy egész napot ott kell töltenem ahhoz, hogy minden terméket megnézzek, és minden címkét elolvassak, mivel az áruk kb. 60%-a teljesen ismeretlen volt számunkra.

Mindezek után ismét hullafáradtan értünk haza szombaton este. Még elmehettünk volna vacsorázni, de a késői ebéd után nem is voltunk éhesek.