Költözés

Gyuri posztja után kicsit visszaugranék az időben, és leírom, hogyan sikerült beköltöznünk a bérelt lakásba.

A tulajdonos egy jóindulatú 50-es pasas, Bruce, ügyvédként dolgozik Ohio államban. Minden évben néhány hetet itt töltenek a feleségével, legközelebb szeptemberben fognak jönni. Eredetileg egy évre szerette volna kiadni a lakást, de belement a 11 hónapba is. Itt általában nyáron költöznek sokat az emberek, ezért biztos lehet benne, hogy jövő júliusban újra ki tudja majd adni a helyet. Miután megbeszéltük a részleteket, megkötöttük a szerződést, kifizettük az első havi (időarányos) bérleti díjat és egy hónap kauciót. A bérleti díjat a továbbiakban úgy kell fizetni, hogy kiállítunk egy csekket az ő nevére, beletesszük egy borítékba, és feladjuk postán. Ezen a ponton előtört belőlem a jogász: mivel igazoljuk, hogy feladtuk a levelet? hogyan tudjuk meg, hogy ő átvette? mi van, ha elvész a postán a levél? mi van, ha a posta hibája miatt nem ér oda ötödikéig? Erre Bruce nézett rám furán: ha feladjuk a levelet, az oda fog érni. Ha késünk egy-két napot, az nem gond. Akkor majd ő felhív, és ha azt mondjuk, hogy feladtuk, akkor az úgy is van.  Oké… :-)

A bútoraink és háztartási eszközeink nagy része Alaina-tól és Christie-től származik. Lényegében mindent elhozhattunk volna, amit nem használnak. Így kaptunk étkészletet, edényeket, asztalt, széket, dohányzóasztalt, és egy kanapét is – majdnem. Ágyunk nincs, egy matracon alszunk. Matracot mindenképpen újat szerettem volna, sikerült is venni egy elég jó minőségűt. A kiszállítás elég drága lett volna, ezért magunk oldottuk meg. Béreltünk egy furgont egy órára, és azzal vittük el Christiékhez a matracunkat.

Ekkora autót béreltünk

Én vezettem

Mivel a bútorok és dobozok egyikünk autójába sem fértek volna be, és a cipekedésben sem volt segítségünk, ezért egy költöztetőcéget hívtunk. A nevükhöz híven (Két férfi meg egy kocsi :-)) jött is két férfi egy nagy teherautóval, mindent felpakoltak, elhoztak a lakáshoz, és szépen felhordtak az emeletre – a kanapé kivételével. Az ugyanis túl szélesnek bizonyult, és nem fért fel a keskeny lépcsőfeljárón…  Akkor mi legyen?! Vissza Christiékhez az alagsorba :-( Sajnos, ha ezt tudtuk volna előre, megspórolhattuk volna  a költöztetőcéget, és szépen több körben elhozhattuk volna a cuccokat. De már rájöttünk, nincs értelme idegeskedni az ilyesmin. 

Még kicsit üres a szoba

Kipakolni meg berendezkedni egyelőre csak egy napunk volt, mielőtt Indianapolisba indultunk. Suze eljött, hozott még néhány lámpát, kisszekrényt, és eljött velem bevásárolni. Vettünk vasalót, hajszárítót, tisztítószereket, ágyneműt, nagyjából kitakarítottam és kipakoltam, úgyhogy első este viszonylag normális körülmények között tudtunk aludni. 

15 nap után végre kipakolhattam a bőröndökből