Drága Olvasók! :)
Szóval ott tartottunk, hogy Charlestonból csak az akváriumot láttuk az első napon, ami egy történelmi kisvárosban az egyik legkisebb turistalátványosság. Szombaton be voltunk jelentkezve "ingyenes" idegenvezetésre. Attól ingyenes, hogy nem mondanak árat, de nem zárkóznak el a borravalótól. Ja, és bár saját árat nem mondanak,de azt elmondják, hogy a konkurens cégek 25 dollárért csinálják a vezetéseket per fő :). Mi úgy voltunk vele, hogy ha jó lesz, akkor adunk 20-at fejenként, ha nem, akkor csak 10-et.
A vezetőnk egy 46 éves férfi volt, aki többek között washingtoni múzeumokban dolgozott. A 2,5 órás túra alatt rengeteg érdekességet elmondott, amiből most megosztok néhány dolgot. A várost 1670-ben alapították, eredetileg fallal volt elzárva a környező mocsaras területektől. Az épületek és utak építőanyagának azt a ballasztot használták, amit az üres hajók hoztak Angliából, Franciaországból. Itt kirakták, aztán telerakták a hajókat mindenféle importcikkel (pl: indigó, dohány, később gyapot).
A házak inkább egy európai kisváros házaihoz hasonlítanak, itt még nagyon érződik az európai hatás. A város igazán akkor lendült fel, amikor beindult a rabszolgakereskedelem (Dél-Karolina volt az első állam, ami kivált az Egyesült Államokból a polgárháború előtt, amikor Észak eltörölte a rabszolgaságot). A vezetés során többször elhangzott, hogy a város jóléte igencsak a fekete rabszolgák munkájának köszönhető. A túra során láttunk régi házakat, kalóztanyát (bár ez nem dokumentált :)), mindenféle templomokat, illetve a régi városfalat is. Összességében remek túra volt (igen, kicsengettük a 40 dodót).
Egy dolog volt nagyon visszás és előre jelzem, hogy ez az én saját véleményem/benyomásom lesz. A vezetés során belefutottunk egy felvonulásba, ugyanis Karolina-nap volt (nem névnap, hanem az állam alapításának ünnepe). Szép sorban felvonultak a város alapítóinak leszármazottai, illetve jelenleg befolyásos polgárai. A visszás dolog az volt, hogy míg a gazdag fehérek az út közepén vidáman integettek, a feketék a járda szélén árulták a kézműves portékáikat. Az ország többségében még nem láttunk ekkora eltérést a fehérek és feketék helyzete között, ráadásul később, amikor látogatást tettünk egy rabszolgamúzeumban, akkor megkérdeztem a fekete múzeumi pénztárost, hogy a gazdag fehérek támogatják valamilyen módon a szegény feketéket, ha már egyszer az őseiknek hála, hogy ilyen sok pénzük van? Itt nem arra gondolok, hogy adják oda az összes pénzüket, csak a 10. jacht helyett lehetne jótékonykodni is. A válasz: Van aki igen, de inkább nem. Ez egy kicsit keserű szájízt hagyott maga után.
Innentől kezdve óhatatlanul is egy kicsit jobban odafigyeltem az emberek bőrszínére az utcán és valahogy tényleg az volt a benyomásom, hogy akik nagyrészt dolgoztak, azok a feketék voltak. Ebben a kisvárosban 150 évvel később sem sikerült levedleni a tradíciókat.
Szóval délután megnéztünk egy rabszolgamúzeumot, ami egy rabszolgapiac helyén lett kialakítva. Érdekesség, hogy a piac zárt helyen volt, mivel 1859-ben, amikor épült bevezették, hogy szabad téren nem lehet rabszolgát árulni, mert a finnyás európaiak nem tudják elviselni (látszik, hogy ez sem változott :)).
Este viszont úgy döntöttünk, hogy színházba megyünk a helyi Dock Street Theatre-be, ami egy régi hotelből lett átalakítva. Az Evita volt műsoron, ami igaz, hogy musical, de nem volt választásunk (ne mondjátok el az öcsémnek, hogy ebben a hónapban már 2(!) musicalt is láttunk, mert ez több, mint az elmúlt 2 évben :)). Összességében véve nem volt jó, a mikrofon csak a szünet után működött rendesen és elég amatőr volt a társulat.
Vasárnap reggel indultunk Savannah-ba, ami Georgia állam egyik nagyobb városa. Szintén szép történelmi város, de már nagyobb, mint Charleston volt. Itt buszos túrán vettünk részt, ami olyan volt, hogy bárhol leszálhatunk és később visszaszállhatunk egy másikra (hop-on, hop-off). Az ilyen túrák hátránya, hogy ki kell fogni a jó vezetőket, nekünk háromhoz is volt szerencsénk, az első remek volt, de 10 percbe tellett mire megszoktuk a déli akcentusát, a második mókás volt, de kevésbé informatív, a harmadik pedig kevésbé informatív és kevésbé mókás volt.
A város különlegessége, legalábbis ami nekem legjobban tetszett, a Monument Row (kb. szobor sor), ami azt jelenti, hogy a történelmi negyeden egy vonalban végigsétálva minden utca végén van egy park, egy-egy emlékművel vagy szoborral. Az autósoknak kínszenvedés, de elég jól mutat.
A buszról először egy múzeumnál szálltunk le, ahol annak idején az első iskola volt. A földszinten egy maketten megnézhettük a várost, majd az emeleten egy régi osztályterem volt, ahol volt palatábla, kréta, illetve régi tanári könyvek. Érdekes volt látni, hogy régen hogyan kellett tanulni/tanítani.
A múzeum után megnéztük, sajnos csak kívülről, a Keresztelő Szent János templomot, ileltve a folyóparton ebédeltünk. Délutánra nekem volt egy kis kártyapartim, ahol a savannah-i játékosokkal játszhattam (nagyon kedvesek és jó játékosok voltak), majd este még megnéztük a savannah-i "falunapot" :). Igazából a Forsyth parkban voltak szabadtéri koncertek és ott sétáltunk egyet.
Ma folytatjuk utunkat délre :).
